gallery/kicsi

Szóval, ennyi elég is Rólam,  hogyan tudnék segíteni hogy Önmagadra találj ?

Az érdeklődésem az elme, test, szellem és a jóléttel kapcsolatban az egész életemre kihatott.

A tanítást választottam tanulmányaimként, a diplomámhoz a szakdolgozatomat pedig A gyermekkori énfejlődésről írtam.

Pár évet tanítottam, mikor megismerkedtem pár holisztikus technikával.

Fiatalabb éveimben lenyűgözött az emberi elme, később az emberi test, majd a test és az elme együttműködése.

Egész életemet átszövi a kíváncsiság, hogy a dolgok hogyan állhatnak össze egységgé. Pár éves holisztikus gyógyítás után, szerettem volna többet tudni a fantasztikus emberi test működéséről és hogy hogyan képes meggyógyítani önmagát.

Miután a Szisztematikus Kineziológiai Akadémián befejeztem tanulmányaim, Banburyben kezdtem kineziológusként dolgozni.